A kémia szó „alkímia" először Zozimosnál fordul elő. Zozimos görögül írt és Panopolisban, Egyiptomban lakott a kr. u. a III. században. Az első alkimisták, kiknek neveit, műveit és körülményeit egyaránt ismerjük, Synesios püspök és, Zozimos nem ötvösök, hanem filozófusok voltak. .Tanításaiban nemcsak laboratóriumi titkokat tár fel a tanítványok előtt, nem receptekből, eljárásokból áll munkája, hanem életfelfogást, magasrendű erkölcsiséget tanít. Zozimos számára a kémia szent művészet volt, az isteni lélek, a pneuma felszabadítása, mert a pneumát foglyul ejtette, elrejtette a test. Az isteni lélek megszabadul a földitől, a mulandótól és fokonként a nap felé emelkedik. Ezeket a misztikus tanokat látja és látjuk az ólom, a cin, a vas, az ezüst, az arany, a magnézium ötvözési technikáiban. Az aranycsinálás tulajdonképpen nem más, mint az ősanyag, a prima matéria bizonyos elrendeződése. Zozimos alkímiáját kommentálja és fejleszti tovább a thébai Olympiodoros, aki az V. század első felében Alexandriában tanított. A mikrokozmosz és makrokozmosz mágikus elmélete, az alkímia egyik alapaxiómája nála alakult ki végleges formájában. Párhuzamot von az ember és a mindenség közt: az én és a fej, a hegyek és a csontok, a jobbszem és a nap, a balszem és a hold közt. A lassú égetés elve, mely az alkimista praxisban és elméletben fontos szerepet játszik, nála jelenik meg először. Finoman, szelíden, gyengéden égessük a tüzet, mert különben a gőz elillan, ez a gőz pedig maga a Mercurius. Ez a Mercurius azonos r Zozimosézemberkéjével, a későbbi alkimisták filius-ával. Az elillanó gőzben látja a Mercuriust: a kémiai eljárás minden fázisa, sot minden eszköze mélyebb értelmet kap, a kemencéből Kemence, a lombikból Lombik, az anyagból Anyag lesz.